

1536 Az egyházi rend az a szentség, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig: tehát az apostoli szolgálat szentsége. Három fokozata van: a püspökség, az áldozópapság és a diakonátus.
1554 "Így az isteni alapítású egyházi szolgálatot különböző rendekben gyakorolják azok, akiket már ősidőktől fogva püspököknek, áldozópapoknak, diákonusoknak hívnak." Az Egyház liturgiájában, Tanítóhivatalában és állandó gyakorlatában kifejezett katolikus tanítás a Krisztus papságában való szolgálati részvételnek két fokozatát ismeri: a püspökséget és az áldozópapságot. A diakonátus feladata az, hogy őket segítse és szolgálja. Ezért a mai szóhasználatban a sacerdos kifejezés a püspököket és a papokat jelöli, a diákonusokat nem. Mégis a katolikus tanítás az, hogy a három fokozatot -- a papságban való részesedés fokozatait (püspökség és papság) és a szolgálat hivatalának fokozatát (diakonátus) -- "ordinatiónak" nevezett szentségi cselekménnyel, azaz az egyházi rend szentségével adják át:
"A diákonusokat mindenki úgy tisztelje, mint Jézus Krisztust, a püspököt, mint az Atya képmását, a presbitereket pedig, mint Isten szenátusát, mint az apostolok kollégiumát. Ezek nélkül nem lehet Egyházról beszélni."
1571 A II. Vatikáni Zsinat után a latin Egyház "mint az egyházi hierarchia sajátos és állandó fokozatát" helyreállította a diakonátust. A keleti egyházak mindig megőrizték. Ez az állandó diakonátus, amit nős emberek is fölvehetnek, jelentősen gazdagítja az Egyház küldetését. Tanácsos és hasznos, hogy olyan férfiak, akik az Egyházban -- akár liturgikus és pasztorális életében, akár a szociális és karitatív tevékenységében -- valóban diákonusi szolgálatot látnak el, "megerősödjenek az apostoloktól áthagyományozott kézfeltétel által, és szorosabban kötődjenek az oltárhoz, hogy ezáltal a diakonátus szentségi kegyelmével hatékonyabban tölthessék be tisztüket".